Az önbizalom nagy kincs, különösen ha valós értéken alapul. Sokáig küzdöttem önbizalomhiánnyal mind a szakmában, mind a magánéletemben. Azt éreztem, hogy, hogy mondhatom én meg bárkinek is, hogy mit csináljon a bőrével, mi lenne a legjobb neki, vagy éppen mitől lehetne sokkal szebb az arca. A stílustanácsadást is jóval később kezdtem el alkalmazni, mint ahogy elvégeztem.

Mindig bennem volt ez a “hogy jövök én ehhez” érzés. Pedig magabiztosság nélkül valóban nem lehet hiteles tanácsot adni. Ma azt látom, hogy többen, akár egészen fiatalon is szakértőnek, trénernek, mentornak nevezik magukat. Szerintem többen, mint kellene, de ez az én véleményem.

Nekem a korom hozta meg azt az érzést, hogy igen, van már mit mondanom.

Van tapasztalatom nem csupán a szakmámban, hanem az életből is.

Van akinek egyáltalán nincs szüksége senkinek a tanácsára, mert ő tudja magát menedzselni. Másnak viszont folyamatos visszaigazolásra van szüksége, hogy vajon amit csinál, jól csinálja-e? Nyilván a két véglet között számtalan árnyalat létezik.

A segítő szakma felelősségteljes munka, mert nem csupán a szakmában kell jelesnek lenni, hanem emberismeretben, kommunikációban és nem utolsó sorban példának kell lenni. Mert hogyan is lehetne cipész valaki, ha lyukas a cipője? Ugye? Ez nekem fontos. Saját magammal szemben is.

Nagyon erősen jött pár éve az az érzés, hogy ha én meg tudom tenni, - tudom fiatalosan karban tartani magam - akkor más is tudja és nekem kutya kötelességem megmutatni a lehetőségeit. Már ha kéri.

Mert kéretlenül ugye nem adunk tanácsot.

A szakmai tudásom eddig is megvolt, de amikor párosult az önbizalommal, hogy amit csinálok és ahogyan csinálom, az jó, - mert számtalan visszajelzést kaptam - onnantól kezdve kezdtem el szárnyalni. A személyes tapasztalataim csak erősítettek. El kellett hinnem, hogy tudok valamit, valamit olyat, amit csak én tudok.

Megtisztelő az a bizalom, amikor kéred a segítségem, a szakértői tudásom a szépséged gondozásához és a megjelenésedhez. Látom, hogy kiben milyen lehetőség rejlik. Amikor kétségeid vannak, lehet, hogy csak apró finomítás kell, egy leheletnyi változtatás, amit én látok, mert külső szemlélő vagyok. Saját magunkat ritkán látjuk jól, valóságosan, annyi kritikát tudunk önmagunkkal szemben megfogalmazni, de én látom, én jól látlak. Tudom, az egymáshoz hasonlítás a legfélrevezetőbb dolog. Az egyediség, az a valami. Abból kell dolgozni, ami van és ott ahol vagy.  Ez a szép dolog a munkámban.