Alt
2020-04-02 12:00
...

Abból főzök amim van

Elhatároztam, hogy nem megyek boltba, csak akkor, ha végképp kifogy valami olyan ami nélkül nem tudok lenni.

 Kreatívan főzök, ami azt jelenti, hogy szétnézek mi van a hűtőben, fagyasztóban, a spájzszekrényben és belőlük kombinálok ételt. Van bőven „elfekvő” készletem, így legalább kieszem a fagyasztót, a halkonzerveket, az alternatív lisztjeimet és tésztáimat, magokat, szárított gyümölcsöket. A múltkorában olyan klassz kis süteményt rittyentettem a fiamnak, a pincében talált befőttekből, hogy ha receptől néztem volna sem lett volna tökéletesebb. A gond az, hogy újra rendelte. Na, ez azért gond a kreatív főzésnél, mert nincs két egyforma étel, mivel csak saccra készül. Szóval, nem tudom még egyszer ugyanúgy elkészíteni. Remélem az ötleteim majd nem hagynak cserben a következőnél sem.

Szerencsém van, a rizsért rajongok és az egyéb alternatív gabonákért, így azokból is van itthon bőven a konyhaszekrényben. Időnként elmegyek egy nagy gyógynövényes bioboltba és feltöltöm a készletem. Amikor ott vagyok nem is tudok ellenállni az óriási kínálatnak, így mindig többet veszek, mint amennyi éppen kell. Most szerencsémre. Remek köret a quinoa, bulgur, köles és társai, de én sokat eszem főételnek zöldségekkel keverve. Sőt ha édeset kívánok teszek bele szárított gyümölcsöt, lekvárt, befőttet, tejet, tejszínt, mézet … ami akad és úgy főzöm össze. Mivel egyedül kreatívkodom a konyhában, ez nem jelent gondot.

Tehéntejet nem fogyasztok, így azért nem kell boltba szaladnom. Van itthon magtej készítő gépem, abban elkészítem az alternatív tejet. Többnyire kesudióból és kókuszból, de itt is lehet vegyíteni pl zabpehellyel, rizzsel, mandulával.

Ha zöldségért mennem kell nyilván többet veszek. Viszont igy előfordul, hogy már némelyik kicsit összeszottyan a hűtőben, vagy „beindulnak” az almák a kosárban … ezekből gyümölcs centrifugával levet varázsolok, amit akár hígíthatok is. Mikor hogy esik jól, töményen vagy kicsit üdítőbb stílusban. Hígítani nem csak vízzel lehet, hanem teával, vagy gyömbéres forrázattal. Gyömbérem is van még bőven a hűtőben, ami már nem olyan friss, hogy reszeljem, csak felvagdalom késsel és forró vizet öntök rá, így a finom íze átmegy és több napig szürcsölhetem.

Húst nagyjából egyszer főzök a héten, így ami van a fagyasztóban még elég egy hónapra. Felvágottakat egyáltalán nem eszem, vastag szalámi és kolbász jól eláll és van is belőle. Bezzeg a sajt az hiányzik! Azért muszáj lesz mennem ha elfogy. Bár még van a fagyasztómban igazi hamisítatlan olasz parmezán! Imádom, ha azt rászórom bármilyen sült vagy főtt zöldségre rögtön itt  van Olaszország íze,  mosolyt csal az arcomra, hiszen a tavalyi nyelvtanulásom alkalmával hoztam haza.

Nem mintha nem mehetnék el a boltba kesztyűben, maszkban, de jó érzés, hogy most így főzhetek. Zöldség beszerzésére igénybe veszek egy termelői hálózatot is, előnye, hogy előre leadom a megrendelésem és pénteken csak átveszem az összekészített csomagom, így a lehető legkevesebbet kell másokkal találkoznom.

Egyelőre örömöm lelem ebben, tesztelem, hogy meddig tudom húzni itthon vásárlás nélkül. Persze nyugalmat ad az a tudat, hogy bármikor mehetek, nem háborús helyzetben vagyunk, hogy ne lenne élelmiszer. Azonban most teret adok a kreativitásomnak, ráadásul felhasználom az elfekvő készleteimet is.